Miről szól a Blokktatás?

A blokklánc technológia egyre inkább életünk részéve fog válni. A felnövekvő generációk már mindennap használni fogják, ezért fontos számunkra, hogy megismertessük velük ezt a témát. Közös érdekünk, hogy a fiatalok technológiai és gazdasági téren is tisztában legyenek az alapokkal.


Felkészült előadók

Csapatunk tagjai között az elismert szakemberek és előaódók mellett a fiatalabb generáció is képviselteti magát. Így alkottuk meg a középiskolás generáció számára is érthető, izgalmas és interaktív anyagot

Érthető előadásmód

Előadásaink során figyeleme vesszük a korosztály igényeit és a felkészültségi szintjét. Arra törekszünk, hogy interaktív, élménydús módon adjuk át az információkat a diákoknak.

Költségek nélkül

A Blokktatás egy non-profit kezdeményezés. Az oktatásért nem kérünk ellentételezést, a felmerülő költségeket önerőből és szponzorációból fedezzük.

Csapatunk


Vidákovics Attila

Előadó, koordinátor

A Blokktatás alapító tagja. Elismert előadó és szakértő, a bankárképző oktatója és több sikeres projekt vezetője

Ferenczi Bálint

Tananyagfejlesztő, előadó

A Blokktatás tananyagának fejlesztője és előadója. A kórházsuli program aktív résztvevője

Németh Péter

IT szakember, előadó

A MicroCoin, az első magyar saját blokkláncon futó kriptovaluta alapítója. A kriptográfiai témák előadója

Albrecht Mónika

Szervezés

Szervezés, kapcsolattartás és rendszerezés. A Blokktatás édesanyja

Blokktatás képekben

Megtekintheti az eddigi előadásainkról készült képeket


Vidákovics Attila

Előadás a tokenizációról és az okos szerződésekről

Ferenczi Bálint

Értékek továbbítása az interneten, a kriptovaluták működése

Németh Péter

Előadás a kriptográfia történetéről, a kódtörésről és a kriptovaluták működéséről

Ferenczi Bálint

Előadás az okos szerződések működéséről, a kriptovaluták történetéről és azok használatáról

Németh Péter

A kriptovaluták működése és a MicroCoin működése

Vidákovics Attila

A blokklánc jövője

Kapcsolat


Az üzenetet elküldtük, köszönjük!

Ha szeretné, hogy a Ön iskolájában is legyen Blokktatás, vegye fel velünk a kapcsolatot az elérhetőségek egyikén, vagy töltse ki a jobb oldalt látható űrlapot!

Kapcsolattartó: Albrecht Mónika
E-mail cím: moni@blokktatas.hu
Telefon: (30) 280 7171